2010. július 24., szombat

Rebarbaraszörp

A rebarbaraszezonnak ugyan már vége, de jövő tavasszal is érdemes lesz nekilátni. Tömény rebarbaraíz, csak azok próbálják, akik tényleg szeretik. Érdekes, hogy bár az alsó néhány centiméter kivételével zöld rebarbaraszáraim voltak, a leve nagy meglepetésre igazi rebarbararózsaszín lett. A  könyv szerint a két kilónyi rebarbarából 1,5 liter szörp lesz, nekem szűk 1,2 sikerült nyerni belőle.

Hozzávalók:

2 kg rebarbara
2 dl víz
50 dkg cukor

A rebarbarát megtiszítjuk, 2 cm-es darabokra vágjuk, egy lábosba tesszük, és a vízzel együtt 1/2 órát kis lángon csendesen főzzük. Alaposan megkeverjük, hogy minél jobban összetörjön, egy tiszta konyharuhába vagy pelenkába kötjük, egy lábos fölé lógatjuk, és egy éjszakán át csöpögni hagyjuk. Másnap a levet a cukorral összekeverjük és felfőzzük. Kiforralt üvegbe töltjük, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. A pohárban néhány csepp citromot is keverhetünk bele, nem fog ártani neki. A visszamaradt rebarbaramasszából kevés vízzel visszahigítva lekvárt főzhetünk.

(recept: River Cottage Handbook No.2, Preserves)

Nincsenek megjegyzések: