Végre van már rebarbara, a legjobb a dolog tavasszal a kucsmagomba után és az eper előtt. A Csillagánizs főzőiskola elzászi kurzusán tanultak szerint készült a sütemény, ott áfonyával sütöttük, rebarbarával is remek.
Hozzávalók (4 db 12 cm átmérőjű formához):
a tésztához:
12,5 dkg hideg vaj
2,5 dkg porcukor
25 dkg liszt
1 tojás
só
vaj a forma kikenéséhez
a töltelékhez:
8 szál rebarbara
5-6 ek porcukor (lehet, hogy több is kell, ha a rebarbarát nagyon savanyúnak érezzük)
4 ek barna nádcukor
A vajat kockára vágjuk, elmorzsoljuk a liszttel a két tenyerünk között. Hozzáadjuk a porcukrot és a tojást, egy csipet sót, és gyorsan összegyúrjuk. Ha nagyon nem akar összeállni, nagyon kevés jéghideg vizet teszünk hozzá. A tésztát gombóccá gyúrjuk, és egy órára betesszük a hűtőbe.
Amíg a tészta a hűtőben pihen, előkészítjük a rebarbarát. A szárakat megtisztítjuk, ha szükséges, külső héját lehúzzuk, félcentis kockákra vágjuk.
A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, 4 részre osztjuk, és kibéleljük vele a kivajazott formákat, a tésztát körben rányomkodjuk a peremre.
A rebarbarát összekeverjük a porcukorral és a formákba töltjük. A tetejét egyenletesen meghintjük barnacukorral. 190 fokra (légkeverésen) előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd óvatosan kivesszük a formából (könnyen kijön).
Vaníliás mascarponéval vagy vaníliafagylalttal tálaljuk.
7 megjegyzés:
ez istenien néz ki. vittem.
rebarbarát lehet kapni nálatok?
aligha, de ettől a tényezőtől automatikusan eltekintettem:) áfonyában gondolkodtam:)
tavasszal én is mindig azonnal rebarbarázom, amint lehet! például a tiédet is azonnal megenném, mert nagyon jól néz ki! :-)
Doki, persze, evidens, én is mindig áfonyáért állok meg füreden. :)
édesem, ugye?! a nem tavaszi hónapok ezért egy gyötrelem!
Köszi a receptet, megsütöttem, és mindenkinek ízlett. Én egy nagyobb tortaformában csináltam, kicsit állt rajta a cukros lé, de nem tette tönkre :D
Örülök, hogy bejött! :)
Megjegyzés küldése