Hétvégén tettünk egy kis erdei sétát, mintegy eddzésként, felkészülésként, a rohamléptekkel közeledő gombaszezon kemény fizikai megpróbáltatásaira (kosárcipelés!). S bár a zuhogó eső másfél óra múlva megfutamodásra kényszerített bennünket, egy pici csokor tavaszhirnököt, apró, épphogy kibújt, zsenge turbolyát begyűjtöttem. Aki szereti, érdemes már keresni, igaz, több türelem kell hozzá, hogy a még nagyon kicsi növényekből érdemleges mennyiséget szedjünk.
Hozzávalók (2 személynek előételnek vagy köretnek, vagy 1 személynek főételként):
2 nagy szem krumpli
2 dl tejszín
só
egy kis csokor turbolya
2 tojás
só
frissen őrölt bors
2 dl tejszín
só
egy kis csokor turbolya
2 tojás
só
frissen őrölt bors
kevés vaj a forma kikenéséhez
Néhány szál turbolyát félreteszünk a díszítéshez, a többit apróra vágjuk. A krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk.
Egy tűzálló tálat kikenünk vajjal, elrendezzük az alján a krumpli felét, sózzuk, az apróra vágott turbolya felével meghintjük. Rátesszük a többi krumplit, sózzuk, meghintjük a maradék turbolyával, végül ráöntjük a tejszínt, borsozzuk. 180 fokos sütőben kb. 30 percig sütjük, míg a krumpli megpuhul, és a teteje kissé megpirul. Ráütjük a tojásokat, és még további 10 percig sütjük.
A félretett turbolyát is felaprítjuk, és az elkészült ételre szórjuk.
.jpg)
5 megjegyzés:
Ha lehetne a turbolyáról egy fotót...Nem ismerném meg, pedig szeretném....
Anyukám is gyűjtött a hétvégén, épp most ettem turbolyalevest ebédre :)
Trinity, betettem alulra egy képet, nekem csak ez van, még a tavalyi szedésből. Egyébként meg: http://href.hu/x/8hsf, az illata a legbiztosabb ismertetőjegye.
Zsófi, és milyen? Legalább 15 éve kacérkodom a gondolattal, de még nem mertem meglépni! :)
Isteni, sonkalével csinálja (Bacher Iván után :)
Ha legközelebb sikerül szert tennem turbolyára, elhatároztam, hogy csinálok igazi béarni-mártást (bár ezt leginkább egy jó steakkel kéne egyidőben, szóval nehéz ügy lesz!)
Ide a recepttel! :) Húsvétkor jó is lenne!
Turbolyát majd hozok neked kazalnyit, a kucsmagombás helyek tele vannak vele.
Megjegyzés küldése