2009. január 31., szombat

Mindent bele! VKF! XXII. - Összefoglaló 3. rész



Valamiért azt gondoltam, több tésztás receptet küldtök majd. Nem lett túl sok, ide gyűjtöttem őket egy csokorba:



Chez Christine-nél (La cuisine de Christine), ha főzni kezd, gyakran kerül egytálétel az asztalra. Ezúttal pásztortarhonyát készített, méghozzá gazdagon. Nem aprózta el, került bele szalonna, kolbász és sertéspörkölt is, igazán kiadós, finom ebéd lehetett.



Biztos voltam benne, hogy lasagne-ből lesz majd vagy egy féltucat, de nem, ez az egyetlen. És milyen jó, hogy a (mennyei) mignonok feltették, lasagne nélkül nem lenne teljes az egytálétel repertoár. A spenótos, pirított fenyőmagos, rikottás lasagne csajos főzés keretében készült mindenki megelégedésére.



Moes Narancskonyhájában a forduló alkalmából elővette méltatlanul mellőzött, a szekrény alján lapuló római tálját. Van neki római tálas szakácskönyve is, rutinos versenyző. Akkor sem esett kétségbe, amikor a kinézett recepthez szükséges gerslit a piacon az orra elől vitték el, frappánsan tarhonyával helyettesítette. Húsos kása helyett így készült tarhonyás hús római tálban.




Vestának fejtörést okozott a kiírás. Mi is számít tulajdonképpen egytálételnek? Ezen töprengtünk néhányan, többféle válasz is született, az övé is jogosan fér bele ebbe a kategóriába. Szerencsére Vesta a gondolkodásban nem állt meg az elmélet szintjén, s megosztotta velünk a csőben sült gnocchi receptjét. A marhahúsos, sajtos, paradicsomos olaszos étel pont ilyen nyirkos januári napokra való.

Katakonyha galuskás paprikás krumplival lepett meg bennünket. Hallottam már róla, hogy létezik ilyen, s most legalább fényképen láthattam. Olcsó, hamar elkészül, nem tart tovább, mint a hagyományos paprikás krumpli, a galuskát a fővő ételbe kell beleszaggatni. Savanyúság illik mellé.




És még egy recept a Katakonyhából, szerzőnk a szép emlékű Planétás kártya sorozatban találta, és korábban még sosem készítette el. Persze azért némi modernizáláson átesett a recept, a hozzávaló gombát előzetesen (nagyon helyesen, sokkal jobb így) megpirította, és az ételt piros paprika darabokkal petrezselyemmel színesítette. Igazán mutatós lett.




A tészták után pedig következzenek azok az ételek, melyekben a zöldségek játszanak fontos szerepet, húsos és vegetáriánus fogások egyaránt:


Niki a Sajtkukac blogról fűszeres cukkínit készített cheddar sajtos, diós kéreggel. Bár Nigel Slater könyve először nem tett rá nagy benyomást, újabban azt sem tudja, melyik receptjét válassza (mindegy, Nigel mindenben remekel) . Az eredetileg vegetáriánus receptet Niki a család férfi tagjai kedvéért baconnal dúsította. Kiderül az is, hogy Nikinek van öntöttvas lábosa, ezért irigylem, és a mosogatnivaló is igazán kevés ennél az ételnél, minden a lábosban készül.

Csirkés-póréhagymás-árpagyöngyös egytálat készített Maimoni (Praktikák sok gyerekhez). Művére méltán lehet büszke, mert bár egy konkrét receptből indult ki, a pagodakarfiol használata és az étel tetejére kerülő kecskesajtos gombóc teljesen saját fejlesztés. Az apró gombócok a már majdnem megfőtt csirke és zöldségek tetejére kerülnek, és lefedve párolódnak meg. Jó ötlet.





Következik Gyöngyi receptje Garffyka blogjáról. A legelőször Gundel László készítette magyaros palócleves zord időben lelket-gyomrot melengető. Gyöngyi kevés vízzel, jó sűrűre készíti, azt hiszem tényleg így lesz igazán ízes ez a krumplis, húsos, zöldbabos leves.





Gyöngyi másik receptje egy tepsis egytálétel, a sajtos-zöldséges tarja. Krumpli, sárgarépa, hagyma, kelbimbó, karfiol, paprika kerül mustáros-majorannás öntetben megforgatva a tarja mellé, a sütés legvégén még reszelt sajt is pirul a tetejére. Fejes saláta, rozé bor illik hozzá.





Másik Sajtkukacunk, Orsi, jambalayát készített. A furcsa nevű egytálétel a francia és afrikai vonásokat ötvöző kreol konyha remeke. Orsi most egy gyors, kolbászos verziót próbált ki (20 perc alatt készen volt, nem hátrány!), de egyszer az autentikusabb, lassan készülő változatnak is neki fog futni. Az étel különleges ízesítője a cajun fűszerkeverék.


Vannak itt rendkívül szófogadó játékosok, például Lilahangya. Elegáns krumplipüré paplan alá rejtett mindent, húst, zöldséget, fűszereket. Könnyű neki, gyakori vendég náluk az egytálétel. Érdemes őt követni, ezt az ételt gyorsabb összeállítani, mint a receptet leírni, ígéretes!



Kricso jelszava az egytálételekkel kapcsolatban: csak semmi faxni! Dobáljunk össze mindent egy edénybe, aztán a tűz elvégzi a munkát. Ennek a jegyében választotta a náluk amúgy is gyakran asztalra kerülő brokkolis egytálat. Füstölt kolbásszal gazdagította, de használhatunk hozzá tarját, sonkát is. Nem kell sokáig sütni, hamar elkészül.




Kispiskóta is repertoárja egyik hagyományos darabjával jelentkezett, a rakott cukkínivel. A tepsis cukkíni akár 1-2 nappal korábban is előkészíthető, letakarva várakozhat sütésig a hűtőben. Összeállítása egyszerű, sokféleképpen variálható, fűszerezhető, Kispiskóta ad is ehhez még néhány tippet.





Chef Viki (Házias konyha) Max szárnyai alól repült ki, a mostani VKF-en szerepel először önállóan. Viki hozzáállását az egytálételekhez a római tál változtatta meg, új dimenziók nyíltak meg előtte, a kolbászos zöldségtál is abban készült. A kolbász a tetején egyébként a sok zöldség álcázására szolgál, hogy férfitársaink is vígan lakmározzanak belőle.



Jucy boszi konyhájában egy sonkás szösszenetet dobott össze. Műve egyszerű, szerinte egy általános iskolás is összedobná (én azért hozzátenném, attól függ, melyik), viszont gyors és igen laktató, kiválóan alkalmas a megfáradt vizsgázók energetizálására. Ajánlható mindenkinek, aki szereti a krumplit és a sonkát!



Horasz rakott burgonyát készített francia módon. A tartiflette ötletét kollegájától kapta, aki a francia Alpokban evett ilyet. Az egyszerű étel kulcsfontosságú összetevője a Reblochon nevezetű sajt. A mi rakott krumplinkhoz hasonló ételt másféle sajtból is elkészítethetjük, de ünnepi, különleges alkalmakkor érdemes ezt használni.


Vica (Gumimacik) szerencsére nem futamodott meg kiírás elől, mégha először nehéznek is tűnt számára a feladat, így nem maradtunk karalábé nélkül. A méltatlanul mellőzött zöldségfélét a szójával rakott karalábé elkészítéséhez használta. Húsevők a szóját kedvenc húsukra is cserélhetik, úgy is finom lesz.





Gigi a konyhában Pataki tálban alkotott, méghozzá pulykacombot zöldségekkel. Gigi szereti a Pataki tálat, mert nincs sok gond vele, csak bele kell pakolni a hozzávalókat és megsütni. Méricskélni sem szükséges, érzésre mehet bele minden, ami épp kéznél van. A tálban a sok zöldség és a pulykahús még finom fűszeres tejszínes öntetet is kapott, így sült kb. egy órát.



Gabriella második receptjében egy holland finomságot mutat be nekünk, a céklás-darált húsos egytálat. Nálunk ez a zöldség legfeljebb savanyúságként népszerű, míg a hollandoknál alapanyagként kerül a fogásokba, és melegen fogyasztják. Gabriella egytálétele a cékla édes íze miatt akár a gyerekek kedvence is lehet.



Edithnek (Kalandok a konyhában) először csak a gulyás és a kolozsvári káposzta jutott eszébe egytálételként, a végül elkészült karfiolos-húsgombócos "mindentbele" igencsak elrugaszkodott azoktól. Receptje ötletes, teli csupa finomsággal, ráadásul még mutatós fázisfotókkal is segíti azokat, akik meg szeretnék sütni. A bónusz az egytálétel mellé járó saláta receptje.

Zsu saját kreációval készült a fordulóra. Irányvonalai a következők voltak: római tálban készüljön, legyen benne gersli és télies, szezonális legyen. Így született meg a feltételeknek tökéletesen megfelelő zöldséges, füstölt húsos, gerslis egytál. Jó hír a kelbimbó rajongóinak, hogy a zöldség fele abból áll!








Zsuzsa a Ha bolond, ne szedd le! erdei gombás blogról szép lila céklás-kucsmagombás sütőben sült rizottót készített. Nem vagyok meggyőződve, hogy másnak is nyugodt szívvel ajánlaná a fagyasztott gomba féléven túli felhasználását, de lelke rajta, hallottunk már ennél költségesebb tisztítókúrákról is.

3 megjegyzés:

KataKonyha írta...

Zsuzsi, köszi a kedves szavakat és a sok munkát! Jóóó sokat kellett dolgozzál...:)))

Vesta írta...

Jó volt Veled játszani, én is köszönöm a munkád! Nagyon hasznos lesz számomra a sok jó recept, nyitok is az oldalamon VKF gyűjteményt!

Zsuzsa írta...

Köszönöm, lányok! :)