
A fűszeres sütőtök a Doktor Peppertől kölcsönzött képen illusztris társaságban a harmadik sorban a második képen látható.
Hokkaidó tökből szoktam készíteni, egyrészt, mert annak a héja is ehető, nem kell hámozni, másrészt húsa állaga tömörebb, kevésbé vizes a sonka- vagy kanadai töknél. Sajnos nehezebb hozzájutni, mint a sima tökhöz, én az Örs vezér tér melletti Cédrus piacon szoktam venni az egyik biozöldségesnél.
Hozzávalók:
1 hokkaidó tök
4 ek barnacukor
1/2 tk őrölt chili
1/2 tk őrölt római kömény
1/2 tk őrölt fahéj
1/4 tk őrölt szerecsendió
1/4 tk só
1 ek szójaszósz
A tököt félbevágjuk, kiszedjük a közepéről a magokat. A fél tököt keresztben még egyszer elvágjuk, majd max. 1 cm széles szeletekre vágjuk.
Egy nagy tálban elkeverjük a fűszereket a szójaszósszal és 3 ek cukorral, majd beleforgatjuk a tökszeleteket. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, egy rétegben elrendezzük rajta a fűszeres tököt, majd meghintjük a maradék cukorral. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük.
Az eredeti recept itt található (Just hungry). Ebben kevés olaj (pl. tökmag vagy szezám) is kerül a tökre, én nem szoktam tenni rá.
2 megjegyzés:
Isteni volt! Köszönöm!
(a dumcsi is!:-))
hű de szerencsés vagy az angyaloddal!!
Megjegyzés küldése