2008. február 9., szombat

Csokoládés rizottó

Rizottókutató-munkámat végezve került a képbe Delia Smith receptje, de akkor még félretettem, hiszen várt rám az igazi. Beszélhetnénk persze csokis tejberizsről is, de így azért mégiscsak elegánsabb, s mivel legalább igazi rizottórizsből készül, talán az olasz konyha rajongói is megbocsájtják az elnevezést. Bár úgy indultam neki, hogy hűen követem Delia útmutatását, de nem tudtam ellenállni, hogy a megadott mennyiségnél több csokit tegyek bele, és ezt később nem is bántam meg. Egy kicsivel több folyadékot is elbírna véleményem szerint, így kissé tömörebb lett a kelleténél. Az igazi rizottóval szemben viszont kiválóan melegíthető, másnap talán még jobb is. Ja, és vaníliafagylalt az nagyon jól menne hozzá, de bárhogy kutattam, azt nem találtam a hűtőben, csak régi vargányát.

Hozzávalók (4-6 személyre):

18 dkg étcsokokoládé (lehetőleg 70%-os)
1 doboz creme fraiche (vagy 1,5 dl tejszín + 3 ek tejföl)
5-6 dl tej
18 dkg rizottórizs
4 dkg barnacukor (kevesebb is elég, akár el is hagyható)
vaj

a tálaláshoz tejszín

Melegítsük elő a sütőt 150 fokra.
A creme fraiche-t egészítsük ki a tejjel 8 dl-re. Öntsük bele egy lábosba, keverjük hozzá a rizst és a cukrot. Időnként megkeverve lassan forraljuk fel, majd vegyük le a lángról. 10 dkg csokit törjük darabokra, adjuk a rizshez, és keverjük addig, amíg elolvad. Öntsük a rizses keveréket egy kivajazott, 1,5 literes sütőedénybe, és tegyük a sütőbe. 20 perc után keverjük át a rizst, majd süssük még 15 percig.
Vegyük ki a sütőből, keverjük meg, majd szórjuk a tetejére a maradék 8 dkg összetört csokit. Takarjuk le 3 percre, majd mikor a csoki a tetején megolvadt, öntsünk hozzá kevés tejszínt, és keverjük el a felszínén.
Azonnal tálalhatjuk, ízlés szerint lehet még tejszínt önteni rá.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

1 doboz creme fraiche??
Bocsásd meg a tudatlanságomat,de fogalmam sincs mi ez??!!
Mivel lehet helyettesiteni?
Kis faluban lakom egy kis cba bolttal,ahol a választék korlátozott,tehát nem találkoztam még a fent emlitett termékkel.
Szeretném elkésziteni a receptedet,ezért köszi a választ!
Zsuzsa

Zsuzsa írta...

Igaz, itt Pesten ebből a szempontból el vagyunk kényeztetve.
A creme fraiche a tejfölnél zsírdúsabb, kevésbé savanykás tejszínszerű tejtermék (sűrű). Keverj mondjuk 1,5 dl tejszínbe 3 ek tejfölt, és váltsd ki azzal, de ebben a receptben simán tejszínnel is lehetne helyettesíteni.

gabojsza írta...

Na, ezt most azonnal megcsinálom/:-)))

Zsuzsa írta...

Ne feledd a több folyadékot! :)

Névtelen írta...

köszönöm!
Zsuzsa